Mi az épületbontás menete?

épületbontás Ha azt halljuk: épületbontás, akkor sokaknak a többtonnás acélgolyó jut eszébe, amint nekicsapódik a ház falának, és minden dől is össze. Ennél azonban lényegesen bonyolultabb műveletről, sőt, műveletek soráról van szó. Lássuk részletesen, mi is az épületbontás menete!

Az első lépés a bontási engedély beszerzése, illetve – szükség esetén – a kiviteli terv készítése; fontos tudni, hogy nem minden esetben van rájuk szükség. A szabályozások ugyan folyamatosan változnak, és akár városonként, sőt, kerületenként eltérhetnek, de akadnak kivételek, amikor sem engedélyt, sem kiviteli tervet nem kell beszerezni az épületbontási munkálatok elvégzéséhez.

A második épületbontási lépés a közművek eltávolítása, illetve az ideiglenes mérőórák kihelyezése. Korábban már részleteztük, hogy miért veszélyes ezeket elhanyagolni, de szerencsére ritkán történik meg, hogy valamelyik közmű kikötés nélkül marad, így a balesetek esélye is kisebb. Ezek után jöhet a keményebb, többnyire acél szerkezetek és a tető eltávolítása a komplett gerendázattal együtt, valamint a födémzetet is ekkor bontják el.

Furcsának tűnhet, hogy a nyílászárók eltávolítása csak ezek után következik, és valóban, ez nem mindig a födém eltávolítása után történik meg; sokszor még a tető leszedése előtt elvégzik. Viszont a falak bontása mindig az utolsó előtti lépés, az utolsó pedig az alapzat eltávolítása, illetve a sávalap kiforgatása. Ezek után már csak a tereprendezés van hátra, ami előkészíti az új épület felépítését gépi földmunka segítségével.

Ha már felhoztuk a cikk elején a rombológolyót, akkor érdekességképpen megemlítenénk, hogy Magyarországon ez a módszer nem terjedt el, inkább a lassabb, ám biztonságosabb épületbontási módszereket alkalmazzuk. Ugyanígy a robbantás sem tartozik a hazánkban népszerű módszerek közé, bár találni példákat, illetve erre szakosodott vállalkozásokat.

Amennyiben épületbontásra lenne szüksége, mindenképpen bízza a műveletet szakértőkre, hogy elkerülhesse a baleseteket és az egyéb problémákat! Ha kérdése lenne, vagy szeretne árajánlatot kérni, vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén!

 

Geppartner - 2019-10-03 13:20:47

Azonnali elérhetőség
Email:
info@geppartner.hu